Itt a tél, kedvenceink belül és kívül is felkészültek a hideg – de legalábbis enyhébb – időre. A felkészülés egyik része a szőrváltás. Korábbi írásunkban már áttekintettünk néhány kérdést a szőrápolással kapcsolatban, most pedig az elérhető segédeszközöket járjuk körbe.
Ahogyan közeleg a hűvösebb idő, azt vesszük észre, hogy kedvenceink fekhelyét és a lakás huzatmentes sarkait csinos szőrcsomók kezdik díszíteni, és előáll a „szőrozmózis” jelensége, ami a „tudományos” megnevezése annak, hogy a kedvencek kihullott szőrének mindenhol egyenletesen jelen kell lennie a lakásban. Azaz egy alapos porszívózás után, mikor letelepednénk a kanapéra, hogy élvezzük a tisztaságot, akkor komótosan előballag a kanapé alól egy addig láthatatlan szőrcsomó. Viccet félretéve nem egyszerű megküzdeni ezzel a jelenséggel, ha nem állnak rendelkezésünkre hozzá a megfelelő eszközök és a kitartásunk.
Szőrtípusok
Először is, nézzük gyorsan végig, hogy mivel állunk szemben: milyen szőrtípusok vannak, azaz milyen bundaszerkezettel rendelkezik pajtásunk? Az alábbi felsorolásban a kutyafajták megjelölése csak példa, nem soroljuk fel az összes fajtát!
Hosszú szőrű fajták (afgán agár, bearded collie), csodás, lobogó loknikkal rendelkeznek és folyamatos szőrápolást, kefélést igényelnek.
Közepes szőrű kutyák, mint például az arany retriever, vagy a német juhász, amelyeknek van aljszőrzete és szép csillogó fedőszőre. Ez a bunda rendszeres ápolást igényel, fokozott figyelemmel a szőrváltási időszakokra.
A rövid szőrűek (pointer, boxer) leginkább azért igényelnek ápolást, hogy a bőrük egészséges működését elősegítsük, ritkán fordul elő, hogy szőrcsomó alakulna ki. A télre való felkészülés esetükben a megfelelő kutyakabát kiválasztását is magában foglalja.
Dupla szőrű fajták esetében az aljszőrzet rövidebb, mint a fedőszőr. Többek közt a berni pásztor vagy a collie-félék rendelkeznek ilyen bundával, és ezek a fajták előszeretettel árasztják el szőrrel (és rengeteg kedvességgel) a lakást és a kertet. Ők is rendszeres szőrápolást igényelnek, különösen szőrváltáskor, amikor is a teljes aljszőrzetüket leváltják.
Szimpla vagy egyrétegű szőrrel rendelkező fajták szőrzete bármilyen hosszúságú lehet (ilyen például a whippet és a már korábban említett afgán agár). Kevésbé hullajtják a szőrüket, de mindenképp szükséges kutyakabátot szerezni nekik, hogy megvédjük őket az extrém hidegektől. Télen a hosszú és szimpla szőrű kutyák kifejezett figyelmet igényelnek, mivel a kabát dörzsölése roppant könnyen összecsomózza a szőrzetet.
Göndör szőrzetűek például az airedale terrier és mindenféle pudli. Ezeket a szőrtípusokat legtöbbször kozmetikában érdemes gondoztatni, rendszeres nyírást igényelnek, mellette pedig alkalmanként fésülést, tisztítást (pofa körül).
Zsinóros szőrzet (például a puli és a komondor). Speciális törődést igényel, már fiatal kortól, amikor is a 10-12 hónapos kutya szőrzetében el kell kezdeni kialakítani a zsinórokat és a tincseket (kézzel húzva szétválasztani azokat), majd nagyjából havonta karban kell tartani a kialakított szőrköntöst.
Selymes szőrűek, mint például az ír szetter vagy a yorkshire terrier, akikre ha rápillantunk, lenyűgöz szőrük eleganciája, egészen addig, amíg szép és ápolt bundájuk van. Rendszeres fésüléssel és keféléssel csodálatosan karban lehet tartani az ilyen bundatípusokat.
Durvább szőrű fajták például a collie és a sheltie. Ezek a kutyák amolyan szőrfelhőnek tűnnek, a fedőszőrük kicsit durvább és a dús aljszőrzet eltartja testüktől ezt. Ha megfelelően tápláljuk ezeket a kutyákat, akkor rendkívül jó minőségű lesz a szőrük, nagyobb gondozást csak szőrváltáskor igényelnek, egyébként csak apró csomókat kell eltávolítani belőle. Hálás bundatípus, mert száradás után a durvább fedőszőrök „ledobják” magukról a sarat, mintegy ön-tisztulnak.
Drótos pajtások (drótos vizsla, drótos foxi). Ennek a szőrtípusnak az ápolása azért fontos, hogy a szőr minősége megmaradjon. Kézzel, gyengéden el kell távolítani az öreg szőrszálakat, valamint a szakállat tisztán tartani (esetleg nyírni). A drótos fedőszőrök az ő esetükben is „ledobják” a sáros szennyeződéseket.
Sima szőrű kutyák, olyanok, mintha valójába rövid szőrűek lennének, de a szőrzetük még finomabb, még jobban ráfekszik a testükre, mint például a dalmata és a dán dog esetében. A simaszőrű kutyák esetében puha kefével és finoman kell ápolni a szőrzetet, nehogy megsértsük bőrüket.
És végül egy rövid gondolat a kopasz kutyákról: számukra a gondosan kiválasztott kabát a legfontosabb.
Szőrkefék
Minden lelkes kutyatulajdonosnak legalább két fésűje van, mivel általában az első eszköz megvásárlásakor még nem állt rendelkezésére minden információ és nem jót választott. A kutyaboltokban és az on-line shopokban tengernyi fésűt találhatunk, ugyanakkor ritkán kapunk megfelelő felvilágosítást arról, hogy melyik kefét, milyen szőrhöz érdemes használni. Ebben próbálunk most segíteni.
Általános, kerek kutyakefe. Kényelmes mérete és kis súlya miatt, nemcsak a otthon, hanem utazáskor is jó társ. Több sörteméretben kapható, könnyen tisztítható. A szimpla és sima szőrű kutyák ápolására nem alkalmas, mert megkarcolhatja a bőrüket.
Kombinált kefe, puha kefével és kerekített végű sörtés oldallal. Praktikusan használható minden szőrtípusra, az áthajlásokban is, mivel mindkét oldala nagyon kíméletes. Hátránya, hogy nehezen tisztítható a puha sörtés fele, az alján összeáll a bőr felszínéről lejövő zsíros hámtörmelék. Puha masszírozó felülete kiváló a sima, egyrétegű és rövidszőrű fajták bőrének ápolásához, szőrápolásra kevéssé alkalmas.
Öntisztító kefe. Nagyon csábítóan hangzik, mivel rendkívül könnyen tisztán tartható, de sajnos a közepes és hosszabb szőrű fajták esetében csak az első szőrbontáshoz használható, az alaposabb, aljszőrzetet is érintő szőrápoláshoz más kefére lesz szükségünk.
Hajlított tüskéjű kefe. Általában három fejméretben kapható, és rendkívül kíméletes, ugyanakkor alaposan használható kefe. Könnyű kiszedni belőle a szőrt, de sajnos a közepesnél hosszabb szőrök teljes ápolásához ez sem elegendő.
FURminator®. Elég drága eszköz, de megéri beruházni az eredeti változatra, mert tényleg hatékony a hulló szőr eltávolításában, és ergonomikus nyele miatt kényelmes is fogni. Sajnos néhány érzékeny bőrű kutya nem feltétlenül kedveli, de óvatos használattal az ő szőrük is kikefélhető vele.
Kétoldalas bontókefe. Nem túl kíméletes, de hatékony a csomók bontásához. Minden esetben meg kell tartani a csomót a tövénél, egészen a bőrnél, különben fájdalmat okozhatunk vele a kutyának (ő meg nekünk…).
Aljszőrzet fésülő és fényesítő kefe. A legfantasztikusabb kefe az összes közül. Körültekintést és kíméletességet igényel a használata, de az eredmény minden befektetést megér. Csomómentes és fényes lesz kutyánk szőre a használata után. Szimpla, rövid és simaszőrű kutyák esetében nem ajánlott és leginkább felesleges a használata.
És végül, ha mindent megpróbáltunk és mégsem tudjuk kibontani a csomót, akkor marad a jó öreg ritkítóolló. De reméljük, hogy idáig nem jut el kutyánk szőre!
Mit tegyünk cicánkkal?
A macskák szőre két rétegű, van puha aljszőrzet és fedőszőr is, az intenzív szőrváltás az ő esetükben is kétszer fordul elő. A fent felsorolt kefék közül bármelyiket használhatjuk az ő esetükben is, természetesen megfelelő méretben. Cicáknál kényelmes és hatékony a simogatókesztyű használata is, mivel a cirógatás során kihulló szőr a kesztyű felületén marad és nem az ölünkbe hullik.
Napjainkban az élet minden területén megjelennek különféle „irányzatok”, beszéljünk akár ruhákról (fast fashion vs. second hand), akár étkezésről (nagyáruházban vásárolt élelmiszerek vs. bio-házi termékek). A
Mosás, vágás és szárítás jöhet? Mitől lesz illatos, csillogó és puha tapintású a kedvencünk? Cikkünkből többek közt kiderül, hogy mire érdemes gondot fordítani, hogy valóban
Mi az, amit én magam megtehetek a kedvencem egészségéért? Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de nagyszerű trükköt és tanácsot. Legtöbbször a házikedvenc érkezésekor jövünk rá akkor, mennyi
This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.
Strictly Necessary Cookies
Strictly Necessary Cookie should be enabled at all times so that we can save your preferences for cookie settings.
If you disable this cookie, we will not be able to save your preferences. This means that every time you visit this website you will need to enable or disable cookies again.
3rd Party Cookies
This website uses Google Analytics to collect anonymous information such as the number of visitors to the site, and the most popular pages.
Keeping this cookie enabled helps us to improve our website.
Please enable Strictly Necessary Cookies first so that we can save your preferences!