Mit tegyek, kutyát találtam?!?
5 fontos tanács azoknak, akik valóban segíteni szeretnének. Az év bármelyik szakaszában találkozhatunk olyan kutyával, amelyik nagy valószínűséggel elveszett, elkóborolt vagy ijedtében elszökött otthonról és
Tanácsadó állatorvosunk cikke
Közeleg a Húsvét, valószínűleg minden kisgyermekes család életében előkerültek legalább már egyszer – ha nem többször –, az alábbi témák:
mennyire aranyosak a kisnyulak;
nagyon szeretnének egy kisnyuszit a gyerekek;
természetesen a gyerekek fogják gondozni…;
nyaraláskor majd vigyáz rá a nagymami.
Hogy felelősen tudjunk dönteni, írásunkban körüljárjuk, a „húsvéti nyuszi” témakörét. Mit szabad és mit nem? Mikor, hol és milyen nyuszit érdemes választani, és további hasznos kérdések.
A nyulak esetében is, akárcsak bármilyen más társállat esetén kerülni kell az impulzus-vásárlást. Ennek a két legalapvetőbb oka az, hogy:
Kezdjünk el időben készülődni rá! Akár már előző ősszel kezdjük el végigolvasni az elérhető információkat a hobbi célból tartható nyúlfajtákról, az igényeikről, szükségleteikről.
Keressük fel a kiválasztott tenyésztőt telefonon, majd pedig személyesen. Szerezzünk benyomásokat a tenyészetről, a helyről, ahol tartja a tenyésztő a nyulakat. Azok a nyúltenyésztők, akik tényleg törődnek a kisnyulak egészségével és gondozásával, sok esetben csak 6-8 hónap várólistával tudnak előjegyezni igényt kisnyúlra. Amennyiben megtehetjük, várjuk ki a sorunkat, hiszen ha tényleg olyan gondos és megfelelő helyről érkezik a kedvencünk, akkor meg fogja „hálálni” ezt a befektetett időt, valószínűleg egészségesebb és kiegyensúlyozottabb pajtásunk lesz a mindennapokban.
Hozzon a nyuszi egy nyuszira váltható ajándékutalványt és mellette gyerekeknek szóló ismeretterjesztő kiadványokat (például Scolar Mini sorozat). Ebben az esetben időt nyerhetünk, és a gyermek is sokat tanulhat a készülődés során.
Vannak olyan különleges helyek (nem sok, de van), ahonnét a húsvéti időszakra „örökbe fogadhatunk” nyuszit, minden ellátmánnyal, ketreccel és sok-sok jótanáccsal, azért, hogy belekóstoljunk a felelős állattartás rejtelmeibe. Amikor véget ér az örökbe fogadási időszak, akkor szeretettel várják vissza a nyuszikat a tartási helyükön, vagy pedig megtarthatjuk és hosszú éveken át szeretgethetjük őket.
A sok igen-nem után, most nézzük kicsit a tényeket!
Holland törpenyúl
A világon az egyik legrégebbi nyúlfajta, Magyarországon nagyon népszerű volt a 20. század elején, azonban azóta ritka fajtává vált. Rendkívül barátságos és igen kis méretű nyulacskák.
Rex nyúl
Közepes-nagy méretű nyuszik, 3-4 kg súlyúak. Bundájuk tömött, rendkívül puha és elegáns színű, nem túl hosszú, emiatt csodálatosan kirajzolódik az állat szép formája.
Angóra nyúl
Roppant mókás megjelenésével azonnal a szívekbe lopja magát, hosszú és finom szőre azonban gondozást és ápolást igényel.
Oroszlánfejű nyúl
Megjelenése miatt, az angórák után a következő a kedvenc-nyuszi-listán a gyerekek körében.
Flandriai óriásnyúl
Belga vagy flamand vagy holland óriásnyúl néven volt ismert ez a hatalmas nyúlfajta. Ma már csak mint óriásnyúl tenyésztik. Fantasztikus megjelenésű, de csak akkor válasszuk, ha van bőven helyünk!
Étrend
A nyuszik egészségében is, alapvető fontosságú a helyes táplálkozás, ami főleg:
A nyúl étrendjének magas rosttartalmúnak kell lennie, hogy megelőzzük az emésztési problémákat, valamint nem szabad túl sok gyümölcscukrot (alma, répa) fogyasztaniuk, mert hamar elhíznak. A szénába keverhetünk szárított gyógynövényeket is, amelyek nemcsak jótékony hatásúak, de illatuk is nagyon csábító.
Különleges igények
Fontos, hogy a nyúlketrec alja ne legyen rácsos, ahol lepotyoghat az ürülék. A nyulak minden hajnalban egy nagyon fontos táplálékot vesznek magukhoz: a saját ürülékük egy speciális, nyálkás részét fogyasztják el, mert roppant értékes baktériumok és vitaminok vannak benne. Ha ez a speciális ürülék lepotyog a rácson, akkor létfontosságú és értékes tápanyagoktól esik el kedvencünk.
Mozgás
A nyulaknak is rendszeres testmozgásra van szükségük a túlsúly és a viselkedési problémák elkerülése érdekében. Ezen kívül rendkívül társas állatok, így fontos, hogy elegendő interakcióban és játékban részesüljenek, akár emberi társaságban, akár fajtársaikkal. Ideális esetben naponta több órán át szabadon kell hagyni biztonságos környezetben őket, hogy eleget mozoghassanak. A foglalkoztatás és a közös játékok fenntartják az állat megfelelő fizikai és mentális egészségét.
Biztonságos környezet
A nyuszik roppant rafináltak, zászlójukra felírhatnák, hogy
“minden nap legalább egyszer szeretek nagy veszélybe kerülni!”
Biztosan találnak a házban, lakásban olyan helyet, vezetéket, zegzugot, ahol komoly veszély leselkedik rájuk, leginkább azért mert mindent megrágnak. Legyünk okosabbak náluk és tényleg tegyük biztonságossá az életterüket:
A nyulak élettartama főleg a fajtától, a tartás körülményeitől, és az általános egészségi állapotuktól függ. A kistestű nyulak 4-6 évig, a házi nyulak azonban akár 8-10 évig is élnek.
Egészségügyi szempontból a rendszeres állatorvosi ellenőrzés, valamint a szükséges oltások és parazitaellenes kezelések elvégzése elengedhetetlen. Külön figyelmet kell fordítani a fogak és a köröm rendszeres ellenőrzésére és szükség szerinti ápolására, mivel ezek a problémák gyakoriak és súlyosbodhatnak, ha nem kezelik őket időben. Számos állatorvosi rendelőben végeznek már nyúl ivartalanítást, ami mind a baknyuszik, mind pedig a nőstény nyuszik esetében nagyon ajánlott beavatkozás. A bak nyuszik szelídebbek lesznek, a nőstényeket pedig megóvhatjuk az idősebb korban előforduló hormonális zavaroktól. Magunkat pedig megóvjuk a nem várt nyúlszaporulattól.
Azonnal állatorvoshoz kell menni! Nem szabad vesztegetni az időt, mivel a nyulak anyagcseréje rendkívül gyors, nagyon hamar végzetesen kiszáradhatnak. Érdemes otthon tartani egy üveg gyümölcsös bébiételt, ha netán rosszul lenne a nyuszi, akkor a szájába tudjunk nyomni belőle, amíg ellátja az állatorvos.
További információkért érdemes a RabbitPedia oldalt böngészni.
5 fontos tanács azoknak, akik valóban segíteni szeretnének. Az év bármelyik szakaszában találkozhatunk olyan kutyával, amelyik nagy valószínűséggel elveszett, elkóborolt vagy ijedtében elszökött otthonról és
Sok esetben a kiegészítő- és az alternatív terápiás módszerek a legvégső lehetőségként merülnek fel, pedig számos esetben már a problémák kezdeti szakaszában is kiválóan támogatják
Mi az, amit én magam megtehetek a kedvencem egészségéért? Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de nagyszerű trükköt és tanácsot. Legtöbbször a házikedvenc érkezésekor jövünk rá akkor, mennyi
Az Állatpatika állatorvosi felügyeletét az Orthovet Állatorvosi Rendelő és Sebészeti Központ állatorvosai látják el.
Copyright © 2022. Prophyl Kft.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
More information about our Cookie Policy